Mandulagyulladásom van.A betegség lefolyása a szokásos,semmi láz,komolyabb tünet vagy elviselhetetlen rossz közérzet.Ezek miatt akár szerencsésnek is vallhatnám magam de mégsem teszem.Nemhogy másnak de nekem is nehéz elhinnem ha beteg vagyok,nem is gondolnátok mekkora teher ez egy olyan embernek akit alapvetően nagyban befolyásol mások véleménye."vajon elhiszik,hogy aludnom kell?" "vajon azt gondolják,hogy lusta vagyok?" és hasonlók tömkelege.
Valami most mégis kicsit más.Habár semmi komoly tünet nem jelentkezett azért a mandulám észbontóan fáj már két napja.Észbontóan.Nem tudok nyelni,és ami a legfurább...ami miatt egyáltalán írok most,az az a felfedezés,hogy én sosem vettem észre igazán hogy van nyálam.Nem is tudom,vajon mindig ennyi volt? Lehetetlen hogy ennyit nyeltem eddigi életem során is.Ez egy életprogram.Gyakorlatilag azért alszom hogy ne kelljen ezzel bajlódnom,olyan ez mint a telefonon a 2 percre beállított szundi program.Kinyomja az ember egyszer és azzal a boldog tudattal hullik vissza az édes álomba,hogy ezt most-ha nem is örökre-de legalább 2 boldog percre elintézte.Én pontosan így vagyok a nyálam nyelésével.Nyelek és őszintén megjegyzem magamban,hogy "najó,akkor most egy perc nyugalom" vagy lehetséges még a gyűjtögetés,a nyál ide s oda tevése a számban,öblögetés,jobbra-balra,szűrés,illetve megpróbálni leereszteni,anélkül hogy nyelnék...ez eddig csak egyszer sikerült.A nyálam pohárba gyűjtésére eddig nem bírtam rávenni magam,most pár perce mégis megtettem.Gondolhatjátok,a helyzet nem javul semmit.Próbálok nem rá gondolni,elterelni a saját figyelmem,de akárhogy próbálom nem megy,mi sem bizonyítja ezt jobban mint az egy deciliternyi cucc a pohárban...tíz perc leforgása alatt.
Emberek van nyálatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése