Indonézia után a munkában

Végigolvastam az összes eddigi írásomat. Érzem az illatukat.Látom magam előtt a megrágott cumikat és mindenre emlékszem. Sajnálom, hogy Indonéziából nem folytattam, nem lenne rossz ha annak is lenne itt valami nyoma. Most dolgozom, voltam egy multinál három hónapot, most egy galériában vagyok egy hónapja. Érzek dolgokat de leginkább csak várom a hétvégéket. Nem lehet hogy erről szól az élet. Most, hogy látom mennyit gondolkoztam, mennyi naplementét, gyereket, játszóteret, koncertet,új érzéseket, hangulatokat tapasztaltam meg egy év alatt (és ez ugyanígy volt Jogjakartában is). Úgy érzem nem fenntarthatóak a mostani mindennapjaim. Nem rosszak, nem erről van szó. Reggel mézes-vajas kenyeret eszünk apával, Szentendrére jövet zenét hallgatok, hétvégén tüzet rakok a kandallóban, szerveztem egy kiállítást, volt megnyitója, keresek pénzt, a testvéremmel voltunk a Kiscelli Múzeumban, a szüleim össze fognak házasodni,ősszel szedtünk gombát, itt a tavasz, a Duna újra zöld lesz. Minden jó és ezt nemcsak mondogatom magamnak, hanem tényleg így is érzek-többnyire-de lehetne, nem is tudom... Biztos nem a "több" a jó szó, nem is a "jobb". Lehetnék szabad, értékelhetném az apróságokat,ahogy csak egy új helyzetben, külföldön tudom. Hogy mindent észreveszek, meghatódom, írni akarok róla, lefotózni, rajzolni, festeni, magamba szívni. Külföldön a felületem lágy, minden áthatol rajtam és mindenfélék belém oldódnak. Talán tényleg nyugtalan lennék? Lehet, hogy nem találom a helyem? Vagy csak isteni a rengeteg impulzus, minden nap, minden órában és itthon valahogy, még ha keresem is, akkorsem találok ennyit és nem így. Nem tudom mi lesz a következő, hogy lesz-e, de úgy érzem szívesen elindulnék.

kincs,kacat,kincs.

Van egy öt fiókos szekrényem.Minden fiókja mély és így sok minden elfér bennük.A szekrény lábakon áll,így alá is férnek dolgok és a szekrény és a fal közötti keskeny területre is férnek lapok,rajzok,kacatok és kincsek állítva.Nagyjából mindennek van fix helye de ezek az "alatta" és "mellette" tartott holmik,összetekert és gumizott festmények,skiccek,lapok már egy ideje zavarnak.Ma elkezdtem őket rendbe tenni,szétvágni és a fontosabbakat nagyalakú mappákba szortírozni bele.Nagyon nehéz ügy ez,mert önmagammal vívok csatát és míg a rendrakás a cél, a közepe felé már azt sem tudom ki vagyok és mit szeretnék.Először is én a nagy gyűjtő akinek minden holmija kincs és ki van téve a szobában valamilyen előre kigondolt kompozícióba komponálva,szóval Én, valahol negyed úton elhatározom,hogy a minimalista stílus sokkal jobban bejön,és a szobámat ezt szem előtt tartva kéne mostantól kezdve alakítani.Ez lehetetlen,a dolog alapjaiban inog meg: a piros parketta,az egyik oldalon lila a másikon barna fal, a fehér romantikus bútorok és a gardróbom körül az a csodaszép tengerkék keret amit tavaly festettem fel,megannyi kép ilyen-olyan keretekben.Szóval a minimális mégsem.Nem is tudnám.Nem is lehetne.
A másik harcom,hogy szeretnék büszke lenni arra,hogy bármit ki tudok dobni,mert olyan nagyon bölcs vagyok,hogy nem ragaszkodom tárgyakhoz sem fotókhoz sem öt éves vagy egy éves levelezésekhez a barátnőimmel.Nekem semmi szükségem ezekre a kézzel fogható emlékekre mert minden a szívemben meg a lelkemben van benne.
Viszonylag könnyen haladtam a rajzok szortírozásával,nagyjából mindent megtartottam.Lehetetlen kidobni bármit is mert az Amerikában töltött egy hónapom,a Norvégiában töltött egy évem a művészeti iskolában, a Franciaországban töltött 8 hónapom alatt végig rajzoltam.Az is fáj kicsit ha össze kell őket tekernem és mappába tennem,nemhogy kidobni.Csakis a legrosszabbakat, a többiben benne vagyok Én.Kint voltak a szobám falán egy másik életben,látták az ottani életem résztvevői.
De itt jön a legnehezebb része,mert habár a szobámban még teljes a felfordulás és még semmi nem került vissza a régi helyére,igen bátran kihúztam a második és vele együtt a negyedik fiókot,pedig ilyen messzire igazán nem terveztem menni a pakolásban.De a második fiókot mégis muszáj volt,az már régóta kísért mert ott aztán tényleg csak szemét van.CSAK.De amikor a két éves levelezést olvasom,Fannival.az első levelézésünk,kicsit még tartózkodó még nem igazán tudjuk mit gondoljunk a másikról...aztán nagyon jóba lettünk és nagyon sokat nevettünk együtt.Meg itt van a gimis határidőnaplom,csupa értelmetlen semmiség,firka.Az áll itt hogy hétfőn társadalom óra után idegen nyelv aztán művészetismeret majd matek következett.2009.11.09-e hétfői napra esett és spanyolból szódolgozatot írtunk.Ezenkívül amit szégyen gyalázat nem tudok kidobni pedig minden évben megkísérlem az egy sárga szalvetta,amit a Replay kávézóban adtak amikor a Barbival másodszorra találkoztunk az iskolán kívül....az utóbbi három évben mindent tudunk egymásról és kétnaponta találkozunk.
Van itt egy nagyon csúnya rajz,amit Debóra rajzolt hat éve vagy hét,még a kollégiumban ahova jártam.Ő öt évig a padtársam volt és a legjobb barátnőm,nagyon nagy vitákkal,amikor gyűlöltem.Emlékszem hogy soha nem volt írólapom pedig sokszor kellett a kis dolgozatokhoz amiket írtunk,mindig ő adott és mindig ideges volt miatta.A lapra a virág alá a következő kérdést írta:"Mitől vagyunk emberek?"
Mind kincs.nem dobom mi őket.inkább még gyűjtöm.

nem akarom bonyolultan látni

És azért nem akarom bonyolultan látni,mert minden ezer szállal kötődik valami máshoz.Minden vezet valahova és indul valahonnan,vannak kapcsolatok és vannak kapcsolatrendszerek.Megtanulod,megérted,felépíted majd lerombolod és állsz a sarokban,sarokba szorítva.Hogyan lehet neki is igaza,hogyan lehet ugyanakkor neked is?hogyan lehetnék képes okosan vitázni,mindent átgondolni? összevetni az enyémet a tiéddel,összevetni az enyémet új,régi,bizonyítható és bebizonyíthatatlan tényekkel és feltételezésekkel?
Vélemények,arcok,gesztusok,nagy részt nincs is kedvem megvédeni az igazam.Ha megvédem egyszer,úgyis jön a következő.Halvány gondolat.Megingok magamban is.Minden alkalommal.
De ha ilyen esetekben lemegyek az uszodába és a víz alatt,levegő nélkül átúszok fél hosszt,majd a kezemet fölfelé nyújtva,hagyom hogy a víz kidobjon.elrúgom magam és siklok több métert,a nagy ablakokon besüt a nap és egyre beljebb ér már a sávban, a medence alján a csempéhez hozzáérintem a hasam...az olyan,hogy nem is érdekel már a véleményed és legfőképpen az enyém nem érdekel.te is jó vagy és én is jó vagyok.te vitáznál és én nem.én többször vagyok érzékeny te meg egyáltalán nem.de senki nem hibás.Nekem a víz.Nekem a víz az nagyon kell.

hideg tények melyeket holnap 10:00-ig tervezek folyamatosan frissíteni

1. tusolás után,bedobni a törülközöm a szennyesbe,mivel tudom,hogy én itt már többet nem tusolok.
2. kicsit hagyni hogy elszaladjon velem a ló,és azon gondolkozni,hogy a szennyesben a törölköző még akkor is benne lesz,amikor én már régen nem leszek itt.
3. a szobámban kihúzni a fiókot,hogy kivegyem a pizsamám,de a fiók tök üres, a pizsamám is a bőröndben van.
4.arra jutni,amire minden egyes hasonló alkalom esetén jutok,hogy ma este márpedig nem fogok aludni.

csoportok 2.

Salomé és Sebastian ( a nagyobb gyerekek) magán iskolába járnak.Az iskola maga nem különleges de csak azért mert itt a nem magán is nagyon szép.Persze,hogy szuper az épület,persze hogy levendulás- barackszínű leánderes a kert és persze,hogy ez is csak pár percre van a házunktól.
Ma délután volt a Karmesse,ami tulajdonképpen évzáró ünnepség habár a végéig még van egy hét.Minden osztály előad egy táncot, sokféle játékot lehet játszani az udvaron,árulnak sült krumplit,süteményeket és tombolát,az ezekből bejövő pénzt pedig az iskolára fordítják.
Ha egy csapat kisiskolás twistet jár vagy békának beöltözve ugrál a színpadon a kék ég alatt a szuper szép bordeauxi házak között,az megintcsak varázslatos élmény.nem tudok már okosabbat mondani.
Ha az iskolában nincs is különösebb eltérés,a megjelent szülőkben van.Természetesen szinte kizárólag franciák,mivel őket nem ismerem,nem tudom vannak e gazdagabb gazdagok és ők csak egymással barátkoznak-e de az biztos hogy minden gyerek barna volt a hajuk napíszítta szőke a ruhájuk csupa márka a szüleik csupa illatosak csupa vitorláscipők csupa marc jacobs napszüvegek,egészen meglepő.
szeretnék arról is írni egy kicsit,hogy ma leszedtem a szobám falairól az összes rajzom,képem ,papírom.Azért tettem mert arra gondoltam sok időre lesz szükségem,hogy felfogjam ennek itt vége,és minél előbb érzem,annál jobb.Most úton-útfélen elsírom magam,a szobám minden fala fehér de Kathleen ma leült az ágyam szélére és azt mondta,nem tudja mi lesz.Ez jó,hogy akkor ez az egész így kölcsönös,hogy nem csak bennem okoztak ők változást de én is bennünk,ha elfelejtik hamar és majd rájönnek mi lesz, azért jövőhét szerdán mégiscsak furcsa lesz,hogy a szobám fala fehér és én nem vagyok benne.
Fájdalmas dolgok.

szerintem...

Három nagyon energikus gyerekkel hagytak magamra este kilenckor.Majdnem belehaltam.Éjfél körül viszont már mindannyian aludtunk és én egy nagyon nagyméretű de kölyök elefánttal,egy nagy méretű de kölyök medvével és egy nagy méretű de kölyök őzzel álmodtam.Az őz ráadás képpen rózsaszín volt,inkább pink,de abból is a csillogós szuper selymes fajta.volt két kinövés a fején...olyan mint a zsiráfoknak,és azon lila pomponok voltak(szintén eléggé selymesek).ezt a gidát egy nénike sétáltatta pórázon egy nagyon nagyon nagyon zöld mezőn. a többi állat pedig egy medencében várakozott,hogy a virágos úszósapkás szinkronúszó lányok és fiúk eldöntsék,hogy mi is legyen a koreográfia.persze a víz nagyon kék volt.

én nem tudom,de szerintem ideje lenne hazamennem.

ez is kész