semmi konkrét

Van ez a Parti Nagy Lajos vers,ami már hozzám tartozik.Megnyugtat.De nem úgy,hogy nagyon szeretnék pár jó sort,ami nekem már mostantól a kedvencem,ki van találva és ki van nevezve annak.Én ettől valóban elhiszem,hogy soha nem lehet igazi baj,van benne valami végtelenség és végtelen egyszerűség.megmutatom.

Gesztenyeméz

Zölden zsúrnak a gesztenyék
ikrásodás a május
ikrásodik a veszteség
de ne félj bárhová juss
megvagy már mint a lomb az ég
sormintája a bőrön
vedlik az árnyék semmiség
ne félj elrendeződöl
zölden zsúrnak a gesztenyék
ne kérdezd hogy mivégre
lemertük habját és tejét
tehát jó vég a vége
s ne sajnálj semmit kedvesem
mi műméz volt ma mézmű

És valóban,úgy érzem világi nagy jó tippet adtam,ha valaki a problémáit elemzi és én ezt ajánlom olvasásra.Érhet hát bántódás ha ezeket tudod!? Hiszen már megvagy.
Magamnak ezt mintegy két éve találtam, és örömmel tölt el,amikor új kedvencekre akadok,ez azért van mert ezekkel közelebb kerülök önmagamhoz (senki ne értsen félre,nincsenek önmagam megtalálására irányuló mániáim.nem akarok emiatt utazni Egyiptomba és semmi kedvem egyedül kirándulni vagy bármit erőltetni ennek érdekében egyszerűen csak jó,ha valami az elhatározásom nélkül jó nekem).Sejtelmem sincs,hogy miért tetszik valami de ha már kettő tetszik legalább párhuzamokat tudok vonni.A minap énekeltem Lucinek, és a "Hétfő,kedd,szerda,csütörtök,péntek,szombat,vasárnap,Jó dolgunk van,mint erdőn a madárnak" hússzori elsuttogása után,világossá vált,hogy ez is a szívemhez szól.Megtalált még egy sor.Pedig milyen régóta ismerem már és soha nem érdekelt.
Mi lehet hiba az életünkben? Hétfő után a kedd jön s azután a szerda és ez biztos,nekünk meg mindenünk úgy van meg,mint a pintyeknek a lombok között a mindenek.
A böff Burginyó' zamatos illata a padlásszobámba száll és nem hagy aludni,szedek pár maradék rózsabimbót és az utolsó lassan színesedő málnákat és behozom a házba egy üveg pohárban, kapok egy jó hosszú emailt,írok pár képeslapot, körülnézek csodaszép boltokban,vaníliás testradírral tusolok,megmosom a hajam,a konvektor tetején ülök a Kivi nevű macskával,zuhog az eső,süt a nap,letörik a babkocsi bal első kereke,egy percre Tessa megfogja a kezem,piacra megyek sok a sajt,antik-bolhapiacon nézelődök papírzacskómban fánkok...furcsa,mert andalogni,eszegetni és nézelődni nem szokás egyedül,keresem a szarukeretes szemüveget hátha s keresem a régi ajtófogókat is apának hátha,és kell még megannyi tárgy és ötlet,gyűjtemény sor barát erkély szőlő galamb.
ha már egyszer ilyen vagyok,otthon is ezeknek örülök.

napos bordeaux

Nem állítom,hogy az időjárás teljesen rendbe jött.Nem tudom meddig marad ilyen,percenként változik és ha változik esőre vált.
A házat rendbe tettem a mosogatógépet bepakoltam a szárító gépet beindítottam a ruhákat elpakoltam.ettem egy szelet kenyeret...fogytam egy keveset,mostanában,és indulás a városba.Még a napszemüvegen is elgondolkodtam! Volt nálam térkép...most először,elég jól tudtam használni,magamhoz képest de aztán egyszercsak elhagytam.Nem csoda mert igen kicsi,épp csak a/4 méretű volt,de azt gondolom így kellett lennie és nem a szétszórtságomból adódott.Ugyanis az egyik percben még a kezemben volt,aztán haladtam kb 50 métert és akkor már nem volt sehol.se zseb(2 van)se táska se az úton,ami rövidke volt.belenyugodtam hát és folytattam az utat.
Török és arab "negyed",az utca telis tele hentes boltokkal,bent apró fekete szemű vénemberek gubbasztanak,minden szemetes és illatos,mazsola és olajbogyó tengerek,papucsos,kendős,néhol fogatlan emberek.A férfiak,ellentétben a franciákkal,itt a szemembe néznek,mélyen belém fúrják a tekintetüket.A piacukon vehetsz olcsó zoknit,parfümöt,cipőt és valahonnan szerzett mindenféle valahonnan szerzett bármit.
Tovább a St. Croix templom ,egydül megyek be,egyedül fedezek fel mindent.gyertyafények 1 euróért.olyan régóta szeretnék misére menni.
Antik és sajtpiac a St.Michel téren,sok kis bódé némelyikben használt ruha,az eladók az áruba kínált hintaszékekben üldögélnek,néhol szól a jazz.(nem hazudok).
Ez minden hétfőn van,érdemes!

legeslegjobb

Eddig a legeslegjobb érzés a világon,kisbabát altatni.Úgy érzem,még ha nincs is így,hogy nem véletlen,hogy elalszik az ölemben.Kell a nyugalmam,kell a hangom,a szívdobogásom.
Azt hittem, részemről az lesz a legnagyobb dolog ha megfürdetem,de három hét elteltével már tisztán érzem a jeleit.Tudok különbséget tenni a hangjai között.Amikor dünnyögni kezd és aztán magas hangon kedvesen sipítozik,az azt jelenti hogy kapható volna egy kis alvásra.Ilyenkor persze egyszerű betenni a babakocsiba és tologatni kicsit de az meg sem közelíti az érzést,amit a ringatása okoz.Még mocorog de már nyugodtabb,egyre lassabb,a hangja egyre magasabb,lassabban szuszog és kedvesen nyálazza a nyakam.Közben az egyik kezemmel tartom,és a csípőcsontomon támasztom, a másik tenyeremmel pedig a pihés fejét fogom,vagy simogatom a hátát, a villanyokat lekapcsolom és már csak mi ketten vagyunk a sötétben.most már az ágyacskájába is én tettem be miután motyogtam a fülébe és a karom már majdnem leszakadt...de esküszöm nem zavart.
Rákaptam erre.Altatni akarom.mindig csak én.
tudom hogy bízik bennem.mosolyog ha mosolygok.

kacsints még!

Nem tapasztalok semmiféle idegenkedést a franciák részéről.Persze olyan előfordul,hogy mondanának valamit az ő nyelvükön és mikor megtudják hogy nem fogom megérteni,akkor csak bólintanak de már nem futnak neki angolul ugyanannak. Azt gondolom ez nem a barátságtalanság jele és aki ezt mellre szívja meg ezzel érvel amellett hogy miért tartsuk távol magunkat Franciaországtól,rosszul teszi.
Én rendszeresen kapok például kedves,mondhatni inkább bizalmas és cinkos kacsintásokat.nem olyan mindennaposakat,hanem olyasféléket,amitől egy perc alatt bárkinek,bárhol a legjobb barátjává leszek ha éppen erre kér.Egy idős úriember a Lafeyette Galerie pénztárjában,miután megtudja,hogy magyar vagyok és kétszer egymás után többet ad vissza.Au revoir és már fordulok hátra s a hajam már libben.ott a kacsintás.Egy tűzoltó,aki a házakat járja a jótékonysági naptárral és azt mondja bármennyit adhatok,amennyit szánok.de nincs pénz nálam,már csuknám az ajtót már fordulnék hátra.Au revoir.s ott a kacsintás.vizes zöld és barna szemek,ráncok,amik ha kisimul az arc fehérek,mert a nap ott nem tudott barnítani és az a jellegzetes franciásan ritkuló haj.Még és még akarok.ne hagyjátok abba.

elállt az eső.

elállt az eső,és elapadt a szinte folyamatos jégeső is.újból süt a nap és gyakran megyek be bordeaux központjába.mostanság villamossal járok,ami itt áll meg az utcánk elején és 4 megálló múlva már ott is vagyok a Hotel de Ville nevű megállóhelyen.Nincs rossz irány, mindenhol gyönyörű és zegzugos,egyelőre sejtelmem sincs merre megyek és hol vagyok.A villamos egyszerű és élvezem hogy már tudom az állomások nevét és el tudok vegyülni a francia utasok között.
A boltokban mademoisellenek szólítanak...príma érzés.
Eddig akármikor mentem ki,mindig szinte végig bennem volt az a nagyon felemelő érzés,amikor nem tudom miert de nevetnem kell.és nem is tudom megállni,csak meglepődöm,hogy megint mi volt ez a fura kuncogás,ami kiszaladt belőlem.
A boltok oltáriak és jó sok van,az árak egészen rendben vannak és nekem van költeni való pénzem,tetszik ,hogy van.Most még semmi különlegeset nem vettem,csak pár apróságot,mert tényleg nagyon kevés holmit hoztam ide magammal és kezdtem beleőrülni a két darab szakadt farmerom és a kényelmes és bő pólók váltogatásába és variálásába.
A városban sétálásból eddig mindig időben hazaérten,nagyon figyelek az órára,hogy fel se merülhessen,hogy esetleg elkések a gyerekektől az iskolából.Remélem ez akkor is így marad ha már nem szánok rá ennyi időt a közlekedési
bizonytalanságaim miatt.
Az iskolából való hazahozás már elég jól megy,főleg ha jó az idő és lehet utána menni a játszótérre,valahogy ettől jobban érzik a menetrendet és amikor visszaérünk a házba egyből ugranak a kádba,többé-kevésbé maguktól.aztán már meg is érkeznek a többiek és a nagy felelősség le van a vállamról.
mivel ez már könnyen megy,újabb remek helyzet állt elő.mindenkinek sietnie kellett reggel,ezert mindent én csináltam a gyerekekkel.reggel elsétálni velük a suliba nem nagy kunszt de ha nem az anyukájuk az aki rájuk adja a cipőt,akkor fel van adva a lecke.azt gondoltam húsz perc elég lesz készülődésre...nem volt.tessával minden rendben volt de elliot csizmáját nem találtuk, márpedig ő ahhoz,azon a reggelen ragaszkodott.de nem volt sehol.ennek okán ő ordítani kezdett,keservesen sírt,folyt a taknya,fetrengett és kiabált ha hozzá értem.már bőven késésben voltunk,amikor végre megengedte hogy egy másik cipőt húzzak a lábára még hátravolt a pulcsi-kabát-babakocsi-babakocsi esőellenivédőfólia feladás és az összes kis hátzsák föllógatása a végtagjaimra,ezukután pocsolyákon átgázolva a kocsit magam előtt tolva futottam(futottunk) a suliba.

akkor maradj a gyerekekkel este...

este háromnegyed 8 és itt hagytak.tegnap reggel mondták először,hogy elmennének este s a babát viszik.nagyon várják mert 6 hónapja nem voltak sehol így,ha nem is kettesben de körbe-körbe-körbe rohangáló gyerekek nélkül.őszinte leszek,azt gondoltam nem komoly,azt gondoltam ha csak így megemlítették ezt szűk 3 mondatban,akkor nem is fognak sehova menni.hát ők is látnak,ők is tudják,hogy nem hagyják magukat lefürdetni általam,nem adnak puszit és ahol lehet ellenkeznek,LEHETETLEN,hogy elaludjanak velem.aztán ma miután megjöttünk a parkból egyre több mondatban hallottam a nevem."majd játszotok a Flórával memóriásat,majd fogat mostok a Flórával,ő fogja odaadni a cumit." s a következőkben a gyerekek szájából is: "Miért a Flórával?".sejteni kezdtem a közelgő vészt és olyan súlyos félelem kerekedett felül rajtam,amin még magam is meglepődtem. mert az nem úgy van,hogy csúnyán nézek,hogy én megszabom a határokat,hogy majd megtanulják ki a főnök.ez korántsem ilyen egyszerű.tudják,hogy nem értem,tudják,hogy ők vannak itthon.
tudtam,hogy elfognak majd egyszercsak aludni,de meg mertem volna esküdni,hogy sírással ringatják majd magukat álomba.nem így történt.most 21:22 van, s ők már fél órája igen békésen szundítanak. a meglepő helyzet a következőképpen alakult:
Tessa ordítani kezdett ilyenkor Elliot elkezd nagyon okosan viselkedni,bátyj lesz és nem dolgozik ellenem,elég hamar meg tudja vígasztalni.megmosták a fogukat így együtt aztán be is másztak az ágyba,ez idáig nagyon könnyen ment.aztán megkértek hogy melegitsem meg a tejet a cumisüvegeikben.mire visszaértem még mindig két egér módjára feküdtek.jó éjszakát kívántam és lekapcsoltam a villanyokat majd lementem,tudván hogy még vár rám a java...de hátha jobban megoldják nélkülem és elég lesz ha otthonos zajokat keltek lent.aztán hallottam hogy felkeltek és elkezdtek játszani de mivel ma korán keltek azt gondoltam nem fog sokáig tartani ezert nem is mentem fel rájuk szólni.mondanom sem kell igen hamar lesétáltak hozzám és várták a kérdéseikre a válaszokat.mikor jönnek meg? miert mentek el? játszunk e valamit? mindezekre én egy mondatot tudtam összerakni: anya és apa alvás után jönnek meg.e mondat kimondása után Elliot szája legörbült és nagyon kicsit remegni kezdett, a szeme megtelt könnyel és szipogni kezdett de nagyon érdekes volt,hogy látszott rajta,hogy vissza akarja tartani.közben nézett engem és én nem akartam elengedni a tekintetét.nem tudom mi volt ez a pillanat.megértette hogy itt vagyok és nincsenek egyedül? vagy csak nem akarta,hogy a húga is kétségbeessen? mindenesetre teljesen önállóan visszaindultak az ágyba és le is feküdtek,én feljöttem egy emelettel föléjük, a szobámba.5 perccel később hallottam hogy mindketten sírni kezdtek.nem tudtam eldönteni,hogy hagyjam őket mert valószínűleg minden próbálkozásom falakba ütközne vagy most kell lemennem és adni egy puszit vagy melléjük feküdni.
szerencsére facebookon épp írt a zsófi,aki nagyon gyakorlott gyerek téren,ő azt mondta így is úgy is el fognak aludni de meg fog bennük maradni hogy nem volt ott senki.az éneklést tanácsolta.szerencsére a magdi is segített,ő mondta meg a dalt "tudod Flóra,azt amit egyszer nekem is énekeltél mikor sátorban aludtunk és sírtam". száz szónak is egy a vége.lementem. tartottam tőle,hogy nem fogják tudni mire váljék a dolgot és csak még jobban megijednek, de 5 perc hallgatás után egymás felé fordultak és becsukták a szemüket.még 5 perc és horkoltak.
nem tudom elmondani,milyen érzés volt.mások voltak mint szoktak.rám voltak utalva és pár percre elhitték,hogy segíteni fogok.

van az úgy hogy elmerengek

a gyerekek érthetetlenek.percről percre változnak.kacagnak és pillanatokkal később zokognak.ordítanak aztán elhallgatnak.utálnak vagyis én azt gondolom hogy velem van bajuk de nem...nem lehet mert percekkel később hozzám bújnak és a takarójuk felét rám terítik.egy helyzetet tudnak gyűlölni,egy számukra érthetetlen és indokolatlan döntést.érdekes,hogy ahogy növünk megtanulunk nem sírni.érdekes,hogy tényleg megtanuljuk,ugyanúgy nevelnek erre is a szüleink,mint arra hogyan együnk rendesen.
kicsiként ordítunk,akár órákig ha valami nem stimmel.aztán ez elmúlik és az idejét sem tudjuk már mikor könnyeztünk.a sírás,alapvető,amit kinevelünk magunkból? vagy csak azért kell,mert kicsiként valahogy fel kell hívni a figyelmet,ha már beszélni nem tudunk?szükséges hogy kinőjük?így van kitalálva, ez a fejlődés helyes iránya?vagy téves út?persze elképzelek ezer zokogó felnőttet akkor valóban egyértelmű a válasz.de nem csak szélsőségek vannak.Minden gyerek minden nap sír.És egy felnőtt? hetente? havonta? évente?
Ez egy őszinte dolog.Gyakorlatban is van hozzá szerencsém.Ha a kicsik az autóban hárman egyszerre ordítanak,valahogy (esküszöm) könnyebb hallgatni a tudattal,hogy most az igazi.most még megmondják.
Ma 3 órát töltöttem Eliottal egyedül.Akaratos és hisztis.Unom.
Tessával 4 órát töltöttem ma egyedül.Ő valódi tündér volt.Mindent játszottunk,mindent elénekeltünk. csupa mosoly.
A kanapéról ma hátra bukfencben leestem,csak Tessával voltunk itthon.A fejemet és a lábamat fájlalva...és a sírást visszatartva,villámcsapásként ütött meg a tudat,hogy itt senki gyereke én nem vagyok.A fejemet nem fogják megsimogatni.Felnőtt vagyok,és egy és fél hete nem ölelt meg senki.
(ez nem egy rosszkedvű bejegyzés)

ma bezártak a szekrénybe.nem akarják megfogni a kezem.velem nem játszanak.hozzám nem szólnak.majmok.
meg is fáztam.és 2 napja zuhog az eső.ma megremegett a tetőtéri szobám a mennydörgéstől.atom.

azt hiszem a lehető legjobb családhoz kerültem,bordeaux is nagyon rendben van.a kölykök nagyon helyesek.néha már puszit is kapok.általában jól kijövök a gyerekekkel de nem vagyok született rajongójuk mégis azt veszem észre magamon hogy szeretném ha mindent én csinálhatnék.szeretném öltöztetni,megfésülni őket,szeretném ha követelnék,hogy én üljek melléjük az asztalnál.annyira helyesek,amikor megfogják a kezem.
a programokkal, a baráti körrel a szimpatikus harmincas-negyvenes korosztállyal is maximálisan elégedett vagyok, valószínűleg rendelni sem lehetett volna jobbat.
az ételek, a piték,garnélarákok sajtmártásban a sült kacsa a fűszeres csiga a rozmaringos zöldségleves a reggeli baguette,croissant a borok a sajtok hogy nem kell keresnem a franciás pillanatokat és kávézókat mert csak az van.
itt andalgás van,csókolózás,eszegetés,iszogatás és minden padon üldögél valaki.
a boltok igazán szépek és a kölcsön bicikli remekül suhan a szűk utcákon...habár a gyerekülés kicsit zörög hátul.de aupair vagyok,lássa hát mindenki.nem csak úgy bicajozom,én benézek a városba mielőtt elmegyek a suliba a gyerekekért.
nagy öröm az is,hogy mikor már elfelejtenem,hogy ez egy munka és ezért pénzt kapok...na akkor megdobnak 90 euróval a hét végén.közvetlenül utána meg elmegyünk együtt kiállításra vagy a híres és csodálatos Arcachon bassinhoz,az ócán melletti fantasztikus öbölhöz azzal a remekbeszabott homodűnével.heyo

au-pair

Hosszas keresgélés után,amikor már magam sem hittem igazán,hogy képes leszek eljönni otthonról...mégis összejött.
Most Bordeauxban vagyok au pair.
Kétségek közt érkeztem.Az utam egyszerre volt igen egyszerű és rettentően bonyolult.A gépemet törölték,ami őszinte boldogsággal töltött el engem és mindenki mást is körülöttem.Csütörtök helyett vasárnap indultam.Időt nyertem.
A vasárnapi búcsúzás jóval könnyebben ment mint a csütörtöki.A gyomromban lévő szorító érzéstől eltekintve minden elképesztő pontossággal indult és érkezett.És minden járművet megtaláltam 3 perc alatt.semmit nem tévesztettem el,mindig jóra szálltam és jó helyen szálltam le.Valahogy mégsem tudtam büszke lenni magamra,minnél később lett annál többet fantáziáltam arról hogy a vesztembe rohanok.Mi van ha Bordeauxban (ahova hajnali egykor érkeztem meg TGV-vel) elrabolnak?A család csak családnak adta ki magát,a fényképek nem is valódiak?Eladnak?...persze ezeknél jóval vadabbak voltak és órákon keresztül.Egyáltalán,ha gyanút fogok,akkor mit csinálok? Felhívom a szüleimet akik keresnek nekem Bordeauxban valamiféle szállást éjszakára? Olyan lehetetlennek tűnt az egész.
Aztán megérkeztem,leszálltam,kijöttek értem,s úgy néztek ki mint a fotón,az autó gyerekszagú volt s a csomagtartóban volt egy darab roller,egy babakocsi,egy gördeszka,két bicikli,egy babahordóizé.Elől pedig 3 gyerekülés.Ezek persze lehettek volna egy tökéletes átverés-csapdába csalás-elrablás akció kellékei,ezek után viszont mégsem írtam fel a rendszámot és küldtem el sms-ben a szüleimnek.