Van egy öt fiókos szekrényem.Minden fiókja mély és így sok minden elfér bennük.A szekrény lábakon áll,így alá is férnek dolgok és a szekrény és a fal közötti keskeny területre is férnek lapok,rajzok,kacatok és kincsek állítva.Nagyjából mindennek van fix helye de ezek az "alatta" és "mellette" tartott holmik,összetekert és gumizott festmények,skiccek,lapok már egy ideje zavarnak.Ma elkezdtem őket rendbe tenni,szétvágni és a fontosabbakat nagyalakú mappákba szortírozni bele.Nagyon nehéz ügy ez,mert önmagammal vívok csatát és míg a rendrakás a cél, a közepe felé már azt sem tudom ki vagyok és mit szeretnék.Először is én a nagy gyűjtő akinek minden holmija kincs és ki van téve a szobában valamilyen előre kigondolt kompozícióba komponálva,szóval Én, valahol negyed úton elhatározom,hogy a minimalista stílus sokkal jobban bejön,és a szobámat ezt szem előtt tartva kéne mostantól kezdve alakítani.Ez lehetetlen,a dolog alapjaiban inog meg: a piros parketta,az egyik oldalon lila a másikon barna fal, a fehér romantikus bútorok és a gardróbom körül az a csodaszép tengerkék keret amit tavaly festettem fel,megannyi kép ilyen-olyan keretekben.Szóval a minimális mégsem.Nem is tudnám.Nem is lehetne.
A másik harcom,hogy szeretnék büszke lenni arra,hogy bármit ki tudok dobni,mert olyan nagyon bölcs vagyok,hogy nem ragaszkodom tárgyakhoz sem fotókhoz sem öt éves vagy egy éves levelezésekhez a barátnőimmel.Nekem semmi szükségem ezekre a kézzel fogható emlékekre mert minden a szívemben meg a lelkemben van benne.
Viszonylag könnyen haladtam a rajzok szortírozásával,nagyjából mindent megtartottam.Lehetetlen kidobni bármit is mert az Amerikában töltött egy hónapom,a Norvégiában töltött egy évem a művészeti iskolában, a Franciaországban töltött 8 hónapom alatt végig rajzoltam.Az is fáj kicsit ha össze kell őket tekernem és mappába tennem,nemhogy kidobni.Csakis a legrosszabbakat, a többiben benne vagyok Én.Kint voltak a szobám falán egy másik életben,látták az ottani életem résztvevői.
De itt jön a legnehezebb része,mert habár a szobámban még teljes a felfordulás és még semmi nem került vissza a régi helyére,igen bátran kihúztam a második és vele együtt a negyedik fiókot,pedig ilyen messzire igazán nem terveztem menni a pakolásban.De a második fiókot mégis muszáj volt,az már régóta kísért mert ott aztán tényleg csak szemét van.CSAK.De amikor a két éves levelezést olvasom,Fannival.az első levelézésünk,kicsit még tartózkodó még nem igazán tudjuk mit gondoljunk a másikról...aztán nagyon jóba lettünk és nagyon sokat nevettünk együtt.Meg itt van a gimis határidőnaplom,csupa értelmetlen semmiség,firka.Az áll itt hogy hétfőn társadalom óra után idegen nyelv aztán művészetismeret majd matek következett.2009.11.09-e hétfői napra esett és spanyolból szódolgozatot írtunk.Ezenkívül amit szégyen gyalázat nem tudok kidobni pedig minden évben megkísérlem az egy sárga szalvetta,amit a Replay kávézóban adtak amikor a Barbival másodszorra találkoztunk az iskolán kívül....az utóbbi három évben mindent tudunk egymásról és kétnaponta találkozunk.
Van itt egy nagyon csúnya rajz,amit Debóra rajzolt hat éve vagy hét,még a kollégiumban ahova jártam.Ő öt évig a padtársam volt és a legjobb barátnőm,nagyon nagy vitákkal,amikor gyűlöltem.Emlékszem hogy soha nem volt írólapom pedig sokszor kellett a kis dolgozatokhoz amiket írtunk,mindig ő adott és mindig ideges volt miatta.A lapra a virág alá a következő kérdést írta:"Mitől vagyunk emberek?"
Mind kincs.nem dobom mi őket.inkább még gyűjtöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése