" Talán egy nájlonbőröndnyi fénykép,talán egy akvárium.Semmi sincs a végleges helyén,csak a borúraderűs lemondás,hogy igen hogy hát akkor a dolgoknak ez a helyük.Ez a helyzavar.A kortársnak,ki érintett még és elfogult,neki életünk vasédes káosza,a kései érdeklődőnek pedig,ki rálát majd és kiteríti majd,idő-tapéta csak,legjobb esetben bogárgyűjtemény.
Ha még kíváncsi lesz rá.
Nincs egy nézet,mondja az utazó,bizonyos Barthos,tied se egy.Csak a nézegetés van, s hogy te magad vagy valamilyen.Pontosan, a sétáló szem van, s persze a szem füle, hangok, járdák, beállítások, arcok.Szagok, fények, karéj kenyér, főtt kukorica kék fazékban, egy üres fazék, keramit, tűzoltószertár, otthonka, gyógyfürdő.
Egy széles,földszintes, akácfákkal szegett utca kocsmával alumíniumból és műanyagból, egy fagylaltozó BISTRO-felirattal.Égőpiros ajtód, slingelt függönyöd.
Adélka tisztára ínhüvelygyulladást kapott a fagylaltos kanáltól, egyedül van a pultnál február elejétől, s nem álmodik mást hetek óta, mint hogy vanília-puncs, vanília-puncs, és hogy nyakig viszeres.
Bizony Vandár Ernő, aranyom.
A fotó, de még egy szál vékonyka fénykép is,telt,néma, hozzáférhetetlen.Csúszkál a vékony,fényes rétegen a szem. Mint üvegen a légy, előtte ott a tág világ, látom és nem birtokolhatom, van és hozzáférhetetlen.S ha volna is mozdulat kiborítani és fölhasítani, gondolja Barthos úr, és zuhogna rád a látvány ebből az elpattant akváriumból, hát állnál csak, s nem a történetben, csupán annak vizes, zöld, arany és kavics romjain. Ami odatúl élet, üveghús és sejtelem, az itt csak nyálka lenne, egy elvetemedett paszpartu négyzetében a leeresztett, zavaros csend.S csak a feltört kaleidoszkóp büdös kristályait tologatná szégyenkező kezed az asztalon."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése