Nem tapasztalok semmiféle idegenkedést a franciák részéről.Persze olyan előfordul,hogy mondanának valamit az ő nyelvükön és mikor megtudják hogy nem fogom megérteni,akkor csak bólintanak de már nem futnak neki angolul ugyanannak. Azt gondolom ez nem a barátságtalanság jele és aki ezt mellre szívja meg ezzel érvel amellett hogy miért tartsuk távol magunkat Franciaországtól,rosszul teszi.
Én rendszeresen kapok például kedves,mondhatni inkább bizalmas és cinkos kacsintásokat.nem olyan mindennaposakat,hanem olyasféléket,amitől egy perc alatt bárkinek,bárhol a legjobb barátjává leszek ha éppen erre kér.Egy idős úriember a Lafeyette Galerie pénztárjában,miután megtudja,hogy magyar vagyok és kétszer egymás után többet ad vissza.Au revoir és már fordulok hátra s a hajam már libben.ott a kacsintás.Egy tűzoltó,aki a házakat járja a jótékonysági naptárral és azt mondja bármennyit adhatok,amennyit szánok.de nincs pénz nálam,már csuknám az ajtót már fordulnék hátra.Au revoir.s ott a kacsintás.vizes zöld és barna szemek,ráncok,amik ha kisimul az arc fehérek,mert a nap ott nem tudott barnítani és az a jellegzetes franciásan ritkuló haj.Még és még akarok.ne hagyjátok abba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése