a gyerekek érthetetlenek.percről percre változnak.kacagnak és pillanatokkal később zokognak.ordítanak aztán elhallgatnak.utálnak vagyis én azt gondolom hogy velem van bajuk de nem...nem lehet mert percekkel később hozzám bújnak és a takarójuk felét rám terítik.egy helyzetet tudnak gyűlölni,egy számukra érthetetlen és indokolatlan döntést.érdekes,hogy ahogy növünk megtanulunk nem sírni.érdekes,hogy tényleg megtanuljuk,ugyanúgy nevelnek erre is a szüleink,mint arra hogyan együnk rendesen.
kicsiként ordítunk,akár órákig ha valami nem stimmel.aztán ez elmúlik és az idejét sem tudjuk már mikor könnyeztünk.a sírás,alapvető,amit kinevelünk magunkból? vagy csak azért kell,mert kicsiként valahogy fel kell hívni a figyelmet,ha már beszélni nem tudunk?szükséges hogy kinőjük?így van kitalálva, ez a fejlődés helyes iránya?vagy téves út?persze elképzelek ezer zokogó felnőttet akkor valóban egyértelmű a válasz.de nem csak szélsőségek vannak.Minden gyerek minden nap sír.És egy felnőtt? hetente? havonta? évente?
Ez egy őszinte dolog.Gyakorlatban is van hozzá szerencsém.Ha a kicsik az autóban hárman egyszerre ordítanak,valahogy (esküszöm) könnyebb hallgatni a tudattal,hogy most az igazi.most még megmondják.
Ma 3 órát töltöttem Eliottal egyedül.Akaratos és hisztis.Unom.
Tessával 4 órát töltöttem ma egyedül.Ő valódi tündér volt.Mindent játszottunk,mindent elénekeltünk. csupa mosoly.
A kanapéról ma hátra bukfencben leestem,csak Tessával voltunk itthon.A fejemet és a lábamat fájlalva...és a sírást visszatartva,villámcsapásként ütött meg a tudat,hogy itt senki gyereke én nem vagyok.A fejemet nem fogják megsimogatni.Felnőtt vagyok,és egy és fél hete nem ölelt meg senki.
(ez nem egy rosszkedvű bejegyzés)
Flóó:)
VálaszTörlésjaj, de jó, hogy eszembe jutott, hogy blogod is van a világon, így legalább nem várok az emailedre, anélkül, hogy tudnám minden rendben :)
Mert hát, úgy látom, hogy minden rendben van!! A gyerekek már csak ilyenek, belőlem asszem egész más gondolatokat hozott ki, amikor babysitterkedtem Londonban - majd mindjárt elmesélek egy jó kis storyt, hogy lásd mi várhat még rád:)
Mindenesetre a biciklis városnézés, meg a minden padon üldögélés nagyon tetszik, alig várom, hogy láthassam ;)Akkor egész idő alatt ölelgetni foglak, hogy feltankolj belőle!!
Szóval a story:
Kifogtam az ovi legtoporzékolósabb kislányát, mert anyukája kiderítette, hogy babysitterkedem is. Rá és a bátyjára kellett 2 napig vigyáznom napközben. Az első napon...tejfelesszájú kezdőként csakúgy elindultam velük a buszon, hogy elvigyem őket a nagyihoz...Oltári nagy hiba!! - ordítoztak, rohangáltak a buszon, az egyik ülésen egy másik babysitter pedig angyali mosollyal nézegetett minket, miközben a mellette ülő gyerekek csokit ettek és mesekönyvet olvastak...Másnap már nálam is volt csoki és mesekönyv..nem is volt semmi gond:)
A második nap a kislány sikítozott, bebújt a fürdőszobai csap alá, és ordította a sírástól vörös arccal, hogy I HATE YOU - GET AWAY FROM ME, és ezt két percig folyamatosan...pedig általában szeretnek a gyerekek. Persze félórával később már ő is odabújt hozzám fülig érő mosollyal. Ezen a napon megtanultam a rajzfilmek jótékony hatását, annak ellenére, hogy a szülők általában tiltják őket. Ja, és megtanultam popcorn-t készíteni lábosban! Na ezután ebédeltünk egy mirelit pizzát, utána pedig rögtön felöltöztettem az angyalkás fehér ruhába őket és elindultunk anyucihoz a munkahelyére (valamilyen divattervezőként dolgozott)...Második nagy hiba... a gyerekek ahogy kiléptünk az ajtón elkezdtek rohangálni, aztán a kislány visszaült a babakocsiba, hirtelen feltűnően csendes lett és az ölébe borult. Aztán összehányta magát, és azt a gyönyörűen elrendezett, kikeményített angyalka ruháját, amit gondolom anyuci divattervezett.
Ja, akkor persze a bátyja elkezdte kiröhögni, mire a kiscsaj elkezdett bömbölni. A csoki azonban mindenre jó, itt is hasznomra vált..Ekkor fordultunk vissza, átöltöztünk, és szép nyugiban elmentünk a mamihoz:)
Tanulság:
Kaja után mindig ülepítsenek a gyerekek egy fél órát nyugiban!
Na, vége az esti mesének!
Írjál majd sokat!
puszi
Dorcsi